Közélet

A Fejér Megyei Kormányhivatal megsemmisítette Dunaújváros jegyzőjének birtokvédelmi határozatát

Ezúttal a távhőrendszer átvétele és a birtokvédelmi intézkedések jogossága áll a fókuszban.

„Szerdán a DVG Zrt. átvette a saját tulajdonát, a dunaújvárosi távhőrend­szert az eddigi bérlőtől, a DVCSH Kft.-től. Ezzel a DVG Zrt. folytatja a MEKH határozatának végrehajtását, amely 2021. június 30-ai hatállyal elvette a DVCSH távhőszolgáltatási engedélyét, és 2021. július 1-től a DVG Zrt.-t jelölte ki Dunaújvárosban távhőszolgáltatónak. A békés átadást és a két cég közötti elszámolást a DVCSH Kft. ügyvezetője megtagadta. A DVCSH és az Energott képviselői nem működtek együtt a távhőrendszer átvételénél sem, ezért Dunaújváros jegyzője birtokvédelmi intézkedést adott ki annak érdekében, hogy a DVG átvehesse jogos tulajdonát” – írta az önkormányzat hivatalos honlapja augusztus 10-én.

Az, amiről az önkormányzati honlap ír, ténylegesen augusztus 4-én történt. A DVCSH a saját honlapján augusztus 9-én tett közzé egy bejegyzést „Energott levele Jegyző részére” címmel. Ebben kritikával illették a város jegyzőjét a birtokvédelmi eljárás kapcsán, s felszólították, hogy döntését vonja vissza.

Az ügyben a következő fejlemény, már a Fejér Megyei Kormányhivatal szeptember 1-jén kelt végzése – amelyet a DVCSH szintén nyilvánosságra hozott a honlapján. Ebben tucatnyi oldalon keresztül ismertetik az ügyet annak minden jogi vonatkozásával és a jogszabályi környezettel együtt. A végzés kimondja, hogy a Dunaújváros jegyzőjének „2021. augusztus 5-én kelt, 29993-6/2021. számú – birtokvédelmi ügy végrehajtási szakaszában hozott, végrehajtást elrendelő és a rendőrség birtokvédelmi határozat végrehajtásában történő közreműködésre való felkéréséről rendelkező – végzést fellebbezési jogkörben eljárva” megsemmisíti. A dokumentum a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről is tájékoztat.

Nem tudjuk még, de vélhetően a „fűtés-gate”-ben ennek az ügynek is lesz folytatása. Nagyon úgy tűnik, hogy az önkormányzatra ráég ez a történet, amit nem tisztünk minősíteni. Viszont éppen két hét múlva, ha az időjárás az évszakhoz képest hidegebbre fordul, akkor a társasházi közös képviselők akár már kérhetik is a távfűtés bekapcsolását. Csak az a nagy kérdés, ha kérik, vajon kitől, és egyáltalán megkapják-e…

Szerző: Brousil Csaba Forrás: Duol.hu

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW