KezdőlapKékfénySikkasztással vádoltak egy 20 éves férfit

Sikkasztással vádoltak egy 20 éves férfit

-

-Hirdetés-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt vádiratot nyújtott be azzal a 20 éves férfival szemben, aki a sértett családi házának felújítására átvett pénzösszeg egyrészével sajátjaként rendelkezett.  

A vádirat szerint 2020 januárjában a vádlott szóban megállapodott a sértettel házának felújításában, ennek érdekében a férfi 1.100.000 forintot vett át a nőtől, amelyből 200 ezer forintot munkadíjra költött, 400 ezer forintból különböző építési anyagokat vásárolt, 200 ezer forintot pedig visszafizetett a sértettnek. Az anyagköltségre átvett 300 ezer forinttal azonban sajátjaként rendelkezett, azt saját albérletének felújítására, illetve kaucióra fordította. Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben tárgyalás mellőzésével próbára bocsátás alkalmazását, valamint a sértett polgári jogi igényének érdemben való elbírálását indítványozta.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Csütörtökön véradás lesz a moziban

0
Ezen a héten csütörtökön, vagyis augusztus 11-én 11 és 15 óra között a Kultik Moziban szerveznek véradást, ide várják a szervezők az önkénteseket, akiktől...
DunaOnline

FREE
VIEW