Kultúra

A dunaújvárosi bemutatóra készül a Hamlear csapata

A Gyulai Várszínház nyári ősbemutatója után már készül a dunaújvárosi premierre is a Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című darab stábja.

A Bartók színházban szeptember 20-án tartják a fotós főpróbát, a helyi premier pedig szeptember 21-én lesz.  A színdarab ízelítőjében azt írja a bartókos csapat, hogy Shakespeare két tragédiájának – a Hamletnek és a Lear királynak – cselekményét fűzték egybe, azok egymásra rímelő viszonyait, konfliktusait összehangolva kínál egy nagyívű, a főhős ifjúkorától öregkoráig tartó, burleszk elemekkel át- meg átszőtt, ugyanakkor finom és igényes paródiát. Mindezzel együtt az irodalmi persziflázs csak kerete a műnek – a középpontban nagy emberi kérdések: a szülő-gyermek kapcsolat, a viszonzatlan érzelmek, a megfelelési vágy, az öregedéssel való szembenézés shakespeare-i pillanatainak tragikomikus újrafeldolgozása áll. A Hamlear a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója. A 120 perces darab rendezője Őze Áron, és az előadás során olyan színészeket láthat a közönség, mint Nagy Ervin és Koltai Róbert.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW