KezdőlapGazdaságVarga Mihály: a kormány a jövő évet is a gazdaság újraindításának szenteli

Varga Mihály: a kormány a jövő évet is a gazdaság újraindításának szenteli

-

Az idei év mellett 2022-t is a gazdaság újraindításának szenteli a kormány, folytatódnak az adócsökkentések, az adókedvezmények, a versenyképesség javítását célzó beruházások támogatása – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelő Top 200 gálaestjén csütörtökön.

Kiemelte: a kormányzati támogatások pénzügyi fedezete rendelkezésre áll, abban az esetben is, ha a politikai vitát az unióval nem sikerül rendezni.

A sikeres újraindulás után vissza kell állni a hiány- és adósságcsökkentő pályára, ezzel lehet ugyanis megalapozni a gazdaság teljesítményének hosszú távú növekedését – hangsúlyozta.
A kormány válság esetén sem adta fel alapelveit, a gazdaságpolitika három-négy központi elemét, így a családközpontúságot, a munkahelyek megtartását, a beruházások támogatását és az adócsökkentéseket – húzta alá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály megjegyezte, hogy a gazdaság kiállta a válság próbáját, ezt mutatják a növekedés mutatói, a beruházási adatok, az export-teljesítmény, a lakosság beruházásai és a fogyasztási kiadások. A második negyedévben közel 18 százalékos volt a növekedés mértéke, amire eddig nem volt példa – emlékeztetett. Arra is kitért, hogy az Európai Unióban mindössze kilenc ország gazdasága indult újra, Magyarország mellett például Írországé. Azzal folytatta, hogy a válság előtti teljesítményét a régióból több ország is elérte, ami azt mutatja, hogy az Európai Unión belül a növekedés súlypontja Közép-Európába tevődött át.

A kormány figyelt arra, hogy a gazdaságvédelmi és -újraindítási intézkedések közepette a gazdaság hatékonyságán és versenyképességén is javítson – ecsetelte a tárcavezető. Ezen erőfeszítések eredményességét a külföldi szervezetek is visszaigazolták – tette hozzá, utalva az ország felminősítésére, a versenyképességi rangsorokban való előbbre sorolására és az országkockázati felár csökkenésére.

A pénzügyminiszter jelezte, hogy látják a „sötét felhőket”, azaz a kockázatokat, amelyek fékezhetik a növekedést. Ezek közül a járvány újabb hullámait, az inflációt, és ezen belül az energiaárak emelkedését, illetve az alkatrészhiányok problémáját említette meg. Az energiaárakról szólva megjegyezte, hogy a kormány olyan hosszú távú szerződéseket kötött a gázszállítás területén, amelyek „védeni tudnak az azonnali hatásoktól”.
Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy bíznak a monetáris politikában az infláció megfékezését tekintve, továbbá úgy gondolják, hogy az újraindulás után „normalizálódnak” az árak. Azt is hozzáfűzte, hogy az alkatrész- és chiphiány visszarendeződése hosszabb folyamat, de ez a probléma a következő évben várhatóan már nem fékezi a termelést.
A pénzügyminiszter az idei rekordmagas 6,8 százalékos gazdasági növekedés után jövőre is magas ütemű növekedésre számít.

A miniszter végül arról is szólt, hogy a kormány 2010-ben egymillió új munkahelyet ígért tíz év leforgása alatt, de ezt – mint mondta – „tizenegy év alatt sikerült teljesíteni”. Jelenleg a gazdaság a munkaerőhiány „kellemes problémájával” szembesül – jegyezte meg utalva arra, hogy az a munkaerőpiaci tartalékok kiaknázásával enyhíthető.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW