Közélet

Gondoskodással is lehet köszönetet mondani nekik

Értük – értünk – egymásért – ezek a szavak jellemzik a legjobban azt a jótékonysági akciót, amelyet Szalai Attila, a Tájoló Bisztró tulajdonosa kezdeményezett. A felajánlók melegétel-megrendelésével és -küldésével tudják meglepni azon szervezeteket, akik minket segítenek a mindennapokban.

Rendszeres adományozásról van szó: a felajánlók olyan szervezeteket segíthetnek meleg étellel, amelyeknek dolgozói értünk végzik áldásos munkájukat, például a mentőket, vagy a szociális ágazat képviselőit. Tizennégy adag ételt tartalmaz a csomag, ezt fizetik ki az adományozók, és megmondhatják, hogy mely szervezetnek szeretnének kedveskedni vele. Azért tizennégy adagos, mert az előzetes felmérések alapján egy-egy műszakban ennyi munkavállaló van szolgálatban. Az étterem háromféle menüt kínál, ezek közül választhatnak, és a megadott napon, ebédidőben kiszállítják.

– Az a cél motivált, hogy ebben a járványügyi időszakban, és persze advent alkalmából azoknak okozzunk örömöt, akik nagyon sokat tesznek a mi biztonságunk, ellátásunk érdekében, akik lelkiismeretesen végzik hivatásukat. Azt szeretnénk ezzel megmutatni nekik, hogy gondolunk rájuk, és hálásak vagyunk a munkájukért – vázolta Szalai Attila.
A jótékonysági kezdeményezés első akciója kedden volt. Szalai Attila a Dunaújvárosi Mentőállomás részére vitte el az ebédet: vörösboros marhapörköltet erdei gombával és nokedlivel. Ezt a felajánlást Várkonyi Zsolt, a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője magánszemélyként tette.

– Örömmel csatlakoztam az akcióhoz. Szerintem az ilyen kezdeményezések nem csak önmagukban fontosak. Egyfelől a köszönetünket fejezhetjük ki vele azon emberek munkájának, akik megkapják az ételt. Másfelől példát kell mutatni másoknak, hogy ha lehetőségünk van rá, akkor cselekedjünk. Nagy tisztelője vagyok azon kezdeményezőknek is, akik a rászoruló embereknek, hajléktalanoknak főznek időről időre. Minden támogatásra, segítségre szükség van, hiszen a másik oldalon is sok ember nyújtja érte a kezét – mondta Várkonyi Zsolt.

Reszegi Imre, Fejér megyei vezető mentőtiszt hálásan szólt a felajánlásért.
– Nagyon köszönjük a gondoskodást, hogy a szolgálatban lévő bajtársakat meleg étellel kínálják. Amikor itt vagyok Dunaújvárosban, látom, hogy szinte megállás nélkül mennek a kollégáink. Ilyenkor pedig nagy segítség számukra az, ha van egy kis idejük, akkor étkezni tudnak.
Szalai Attila elmondta, a kezdeményezés természetesen folytatódik, nem állnak meg.
Ha valaki szeretne csatlakozni a támogatók sorába, akkor a közösségi oldalon, vagy az étterem bármelyik elérhetőségén fel tudja venni a kapcsolatot Szalai Attilával.

Szerző: Molnár Emese Forrás: duol.hu

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW