Kékfény

Csalás miatt vádat emeltek egy férfival szemben

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és további bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2017 októbere és 2020 júliusa között 92 embertől csalt ki pénzt ingatlanok bérbeadásának, továbbá fesztivál koncertjegyek és játékok eladásának kínálásával.

A vád szerint a 34 éves elkövető különböző álneveken dunaújvárosi és budapesti ingatlanok bérbeadását, nyári időszakban balatoni szállások, nyaralók kiadását ajánlotta fel úgy, hogy azok felett sem tulajdonjoga, sem rendelkezési joga nem volt. Ezen felül hirdetéseket adott fel, melyben fesztivál koncertjegyek és játékok eladását kínálta anélkül, hogy ezek teljesítése szándékában állt volna. A sértettektől különböző folyószámlákra kérte befizetni az ingatlanok bérleti díja előlegét, valamint az egyes termékek vételárát, azonban ezt követően az ígért terméket nem küldte meg, az igényelt szállást nem biztosította számukra, hanem elérhetetlenné vált. A férfi két sértettől 500.000 forintot meghaladó, 23 esetben 50.000 és 500.000 forint közötti, míg közel 70 embertől 50.000 forintot el nem érő összeget csalt ki ilyen módon. Az elkövető továbbá két ismerősét is tévedésbe ejtette, tőlük kölcsön címén különböző pénzösszegeket kért anélkül, hogy ezek visszafizetése módjában vagy szándékában állt volna. Az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, és az eljárás gyorsítása érdekében a vádiratban a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt terjesztett elő.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW