KezdőlapKözéletÉrkezik az adó-visszatérítés a magyar családoknak

Érkezik az adó-visszatérítés a magyar családoknak

-

Forrás: Duol.hu Szerző: Molnár Emese

Tavaly ősszel döntött a kormány a családi adó-visszatérítés részleteiről, amelyet most februárban kapnak meg az érintett családok.

Erről tartott sajtótájékoztatót kedden dr. Molnár Krisztián, a Fidesz választókerületi elnöke és dr. Mészáros Lajos, a párt országgyűlésiképviselő-jelöltje. 

Dr. Mészáros Lajos elmondta, a családi adó-visszatérítés mintegy 600 milliárd forintot jelent országos szinten, amellyel kétmillió szülőnek segíthetnek, köztük a térségben élő több ezer családnak. 

– Támogatjuk a családokat, mert abban hiszünk, hogy a társadalomnak az alapja a család. Ezt a vonalat erősíti a kormány a különféle adókedvezményekkel és támogatásokkal – hangsúlyozta a jelölt, és hozzátette, az adó-visszatérítés lehetőségére a gazdaság jó működése biztosítja a forrást. 

Több ezer családot érint térségünkben a támogatás

Dr. Molnár Krisztián szintén kiemelte, a gazdasági fejlődés tekintetében világelsők vagyunk, és ez a gazdasági helyzet tette lehetővé azokat a családi-jóléti intézkedéseket, amelyeket Magyarország Kormánya elindított. A családi adó-visszatérítés az egyik ilyen kezdeményezés, de februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, illetve bevezették a 25 év alattiak szja-mentességét is. Mint azt az elnök felidézte, láthattunk ellenkező példát is, hiszen a 2010 előtti baloldali kormányok úgy próbálták megoldani a válságkezelést, amelynek alappillére is az volt, hogy elvonták a bevált családtámogatási módszereket, és a magyar családokat akarták megsarcolni. 

– Mi nem ezen az úton járunk, mi a családokat szeretnénk segíteni. Az előttünk álló választásoknak az lesz a tétje, hogy előre megyünk-e vagy visszafelé – emelte ki dr. Molnár Krisztián. Hozzátette, Gyurcsány Ferenccel és Kálló Gergellyel azt a baloldalt juttathatjuk hatalomra, amely a magyar családtámogatást egyszer már szétverte, és megszüntette a jóléti intézkedéseket. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi országgyűlési képviselő, Kálló Gergely nem szavazta meg többi közt a családi adó-visszatérítést a gyermeket nevelő családok részére, a 13. havi nyugdíjat és a 25 év alattiak szja-mentességét sem. Hangsúlyozta, ne legyenek illúzióink, ők egy tollvonással megszüntetnék ezt a családtámogatási programot. 

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW