KezdőlapKözéletJúnius 20-tól kezdődik a napközis tábor

Június 20-tól kezdődik a napközis tábor

-

Június 20. és augusztus 12. között szervezik meg a központi nyári napközis tábort, az önkormányzat idén is a Gazdasági Ellátó Szervezetet bízta meg a lebonyolításával.

A tábor ezúttal is az élményfürdőben lesz, a létszámot pedig 90 főben maximalizálták. A GESZ-nél már lehet jelentkezni a táborra, amely kéthetes turnusokban működik, ezeket jelölni kell a jelentkezés során. Szükség van arra is, hogy a gyermekre vonatkozóan egy egészségügyi nyilatkozatot is kitöltsenek a táborban való részvételhez. A tábor hétköznapoként 7 és 14 óra között tart, de lehetőség van ügyeletre, reggel 6 órától, illetve délután 17 óráig, az élményfürdő előtti területen. A tábor napidíja kétezer forint, amely tartalmazza az étkezést is. A jelentkezési határidő június 13-a, amelyet személyesen a GESZ központjában tehetnek meg a szülők, vagy pedig email, a GESZ által megadott elérhetőségen. Ezt, illetve az egészségügyi nyilatkozatot és jelentkezési lapot az általános iskolák honlapján is megtalálhatják.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Öböl Kupa volt a szabadstrandon

0
A munka ünnepe idén sem múlhatott el horgászverseny, a mára már hagyománnyá vált Öböl Kupa nélkül. Mint azt a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület részletezte, szép...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW