Kékfény

Telefont lopott, de elkapták

A megalapozott gyanú szerint egy dunaújvárosi boltban lopott a 45 éves férfi, akit el is kaptak.

Mint arról a megyei kapitányság sajtószolgálata beszámolt, egy nő tett bejelentést a rendőrségre május 30-án kora délután arról, hogy nem sokkal korábban Dunaújvárosban egy üzletben vásárlás közben a táskájából ellopták több százezer forint értékű mobil telefonkészülékét, és a számára gyanús férfi nem hajlandó részére visszaadni azt. A rendőrök öt percen belül a megnevezett Szórád Márton úton voltak, ahol ellenőrizték a feltételezett elkövetőt, egy 45 éves helyi lakost. A férfit előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, és azzal párhuzamosan  adatokat szereztek be, tanúkat kutattak fel.

A beszerzett bizonyítékok alapján a férfit a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőröknek azt is elmondta, hogy a készülék nincs nála, azt egy idős asszonynak adta tovább.

Telefonos applikáció segítségével a mobiltelefon előkerült, azt a tulajdonos sértetlenül visszakapta.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW