Kultúra

Sikerrel zárta a fesztivált és az évadot a színház

Idén először rendezte meg a Mikro Fesztivált a Bartók Kamaraszínház, az egyhetes programsorozat során kamara-és stúdiótermi előadásokkal várták a közönséget.

Mint arról a kulturális intézmény közleményében beszámolt, Őze Áron, a színház igazgatója ezekkel a szavakkal zárta a rendezvényt: „Pontosan ebben hittünk. Abban, hogy Dunaújváros és a környék közönsége egy héten át megtölti a Bartók Színház nézőterét, hogy közösen és ünnepélyesen zárhatjuk ezt a színházi évadot. Ilyen színházi fesztivál még nem volt a városban. Kimondhatom: hagyomány lesz belőle, jövőre folytatjuk. Köszönjük a vendégprodukcióknak, a művészeknek, alkotóknak, köszönjük a rendkívül lelkes közönségnek, köszönöm a munkatársaimnak, és nem utolsósorban köszönöm szépen Keleti Éva fotóművésznek, hogy vállalta a fővédnökséget, és kiállításával egy héttel ezelőtt megnyithattuk az első Mikro Fesztivált Dunaújvárosban.”


A Bartók Színház meghívására 10 produkció érkezett a dunaújvárosi fesztiválra: Azt meséld el, Pista!, Született: Zrínyiné, Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer, Grecsó Krisztián: Vera, Lázadni veletek akartam, Háy János: Elem, A lélek legszebb éjszakája, Egy német sors, LIAison, Pataki Éva: Nőkből is megárt. Az előadásokra több ezren voltak kíváncsiak egy hét alatt. A gyerekek a fesztivál idején délelőttönként és hétvégén délutánonként is a Cimbora Produkció különféle interaktív előadásait nézhették meg.

Csadi Zoltán, a teátrum művészeti vezetője szerint erre a találkozásra a színházi szakmának is szüksége volt: „Minden egyes előadást, minden egyes fellépő művészt szeretett a közönség. És egy hosszúra nyúlt járványidőszak után ez az öröm feltölt mindannyiunkat. Erről az örömről szól a színház, és mi ezért az örömért is vagyunk színházcsinálók. Minden meghívott produkciónak átadtuk a Mikro Fesztivál egyedi kisplasztikáját, amelyet Várnai Ágnes Bécsben elő, dunaújvárosi származású képzőművész, szobrász készített.”

Őze Áron a fesztivál zárásakor azt is elmondta: 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirálta a színházat, amikor elhatározták, hogy országos kamarafesztivált szerveznek itt. „Ez az esemény nyitánya volt színházunk ünnepsorozatának, hiszen 2023-ban lesz a 70. évfordulója annak, hogy az akkori Bartók Béla Kultúrházat birtokba vette a közönség, másrészt 50. jubileuma annak, hogy az akkor már Bartók Béla Művelődési Központ keretein belül megkezdte működését a Dunaújvárosi Bemutatószínpad, az elődünk”-tette hozzá a Bartók Színház igazgatója.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW