KezdőlapoktatásAlkotás és biológia

Alkotás és biológia

-

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári Szervezete, a pákozdi Katonai Emlékpark, és a Nagyváradi Tanoda Egyesület immáron tizedik alkalommal hirdette meg a hadtörténeti, honvédelmi témájú, a „Nemzetemnek vagyok katonája” című Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatát. A Pannon Oktatási Központ diákjai is neveztek erre a felhívásra, és mint arról a magángimnázium beszámolt, hét tanulójuk vehetett át jutalmat a díjátadóval egybekötött eredményhirdetésen és kiállításmegnyitón. A zsűri az 1175 beérkezett alkotás közül választotta ki a nyerteseket. Aranyceruza díjat kapott Köböl Kitti és Kucsák Ákos; ezüstceruza díjat Bognár Lola és Zajzon Gréta; bronzceruza díjat Karaisoridis Georgios; valamint különdíjban részesült Gönczi Kincső és Kiss Anna. A dunaújvárosi középiskola arról is hírt adott, hogy a Fejér Megyei Középiskolai Biológiaversenyt a Székesfehérvári POK gondozásában rendezték idén márciusban a Teleki Blanka Gimnáziumban. A verseny pedagógiai célja: tudásellenőrzési és megmérettetési lehetőséget, illetve sikerélményt biztosítani a biológiával intenzíven foglalkozó tanulók mellett a biológia iránt érdeklődő, azt szerető diákok számára is. A verseny egy írásbeli fordulóból állt. Típusfeladatai a biológia érettséginek megfelelőek voltak, ismeretanyaga viszont azon túlmutató. A megmérettetésen a dunaújvárosi Pannon hat kiváló tanulója vett részt. Közülük három 11. évfolyamos diák szerezte meg a dobogós helyezéseket, sorrendben Mezei Virág, Szabó Lili és Hornai Noémi.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW