Közélet

Közös imádság és szentmise a táborban

A dunaújvárosi római katolikus egyházközség a pandémiás időszakot leszámítva, minden évben szervez hittantábort a fiataloknak. Mint azt a helyi plébánia honlapján írták, idén sem marad ki a nyári tábor, amelynek célja, hogy a gyermekek a mindennapjaikat is hittel éljék meg, életüket átfonja az Isten iránti szeretet és hála. A napi közös imádság és szentmisén való részvétel a táboruk egyik alappillére. Ezúttal Seregélyesre utazik majd a csapat augusztus 1-5. között, a táborra május végéig adhatták be jelentkezéseiket. A programok között szerepel majd például zarándoklat, strandolás a Velencei-tónál, a környék felfedezése, vetélkedők és kézműves foglalkozások.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW