KezdőlapKékfényVádemelés a fogollyal szemben

Vádemelés a fogollyal szemben

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség fogolyszökés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki foglalkoztatása során próbált meg megszökni egy Fejér megyei büntetés-végrehajtási intézetből. A vádirat szerint a férfi 2022. május 18-án délelőtt külső foglalkoztatáson, egy állattartó telepen dolgozott, amikor elrejtőzött az istállóban egy aknában azzal, hogy egy alkalmas pillanatban megszökik a telephelyről és kivonja magát az intézet őrizetéből. A vádlott hallotta, hogy keresik, azonban az aknából nem jött elő, majd csak másnap a hajnali órákban, amikor az állattartó telep belső kerítésén az ajtót kifeszítette. A férfi a létrát nekitámasztotta a második kerítésnek, majd azon átmászott. A külső kerítés szögesdrótján nem tudott átjutni, visszament a középső kerítéshez, azonban a vádlott mozgását a technikai rendszer észlelte. A jelzés alapján a felügyelők a vádlottat megtalálták és ellenállás nélkül elfogták. Az ügyészség vádiratában a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint annak megállapítását indítványozta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújvárosból is várják a jelentkezéseket a „Közlekedik a család” vetélkedőre

0
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymásra partnerként tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az...
DunaOnline

FREE
VIEW