Kékfény

Felgyújtotta a lopott kocsit, hogy eltüntesse a nyomokat

A bonyhádi járőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy helyi telephelyről vitt el egy nyitott furgont engedély nélkül, majd egy ott parkoló másik kocsiból üzemanyagot lopott el.

Egy férfi telefonált a rendőrségre augusztus 28-án hajnalban, mert Bonyhádvarasd térségében egy földesúton nagy tüzet látott. A helyszínen kiderült, hogy egy Fiat Ducato égett ki teljesen. A jármű bonyhádi tulajdonosától az egyenruhások megtudták, hogy a furgonnak a telephelyen kellene lennie, ugyanis annak használatára nem adott senkinek engedélyt. Elmondta, hogy a telep egyik kapuja nem volt bezárva és a kisteherautó fülkéjében volt az indítókulcs is, mikor leparkoltak vele. A helyszíni szemle során kiderült, hogy egy másik – szintén ott parkoló – kocsi tankjából leszívott 60 liternyi üzemanyagot valaki.Az ügyben végzett széleskörű adatgyűjtés során a gyanú egy 48 éves aparhanti lakosra terelődött. A lakásán tartott kutatás során előkerült két műanyag kanna is, melyekben feltehetően az ellopott gázolaj volt. Elszámoltatását követően – a rendőrök által már ismert férfit – előállították a Bonyhádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, mely során részletes beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy üzemanyagot akart szerezni, ezért ment Bonyhádra. A nyitott kapun jutott be a telephelyre, majd a furgont annak saját kulcsával indította el. Hazament kannákért Aparhantra, majd vissza a bonyhádi telephelyre, ahol egy másik járműből szívott le üzemanyagot és az így megtöltött kannákat a lakására vitte és elrejtette. Ezután – félve a lebukástól – egy félreeső helyen felgyújtotta a „kölcsönvett” kocsit.

A meggyanúsított férfinak jármű önkényes elvételének bűntette, rongálás bűntette és lopás vétségének elkövetése miatt kell felelnie.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW