Kékfény

Fejér megyében idén már 241 lakás gyulladt ki

Szomorú statisztikát tett közzé a katasztrófavédelem, miszerint Fejér megyében idén már 241 lakás gyulladt ki, egyes esetekben a dunaújvárosi lánglovagok beavatkozására is szükség volt. A lakástüzek következtében 21 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett. Lakástűzben két ember vesztette életét a megyében. Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be. A tűzoltók az égő épületekből 20 embert mentettek ki. A lángok megfékezése átlagosan negyven percet vett igénybe. A leghosszabb beavatkozás áprilisban történt Sukorón, ahol egy nádtetős hétvégi ház gyulladt ki, és a tűz oltása az utómunkálatokkal együtt tíz órán át tartott. A lakástüzek harminckét százalékát tíz percen belül eloltották a tűzoltók. A háromnegyed év során a megyében keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 172 órára volt szükség, az égő épületekhez 548 tűzoltójármű vonult. Az épületekben összesen 48 ezer négyzetméternyi terület égett le. Kéményben 24 alkalommal keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. Kilenc épület oltásakor gázpalackok jelenléte nehezítette a beavatkozást. Szeptember végéig 24 szén-monoxiddal összefüggő eset miatt riasztották a tűzoltókat Fejér megyében, 4 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW