KezdőlapoktatásGazdálkodás, matek, informatika

Gazdálkodás, matek, informatika

-

Három versenyfelhívással fordult az általános iskolások felé a Rudas Közgazdasági Technikum. Az egyik a november 22-én esedékes Németh Margit Matematika Verseny, amelyre a nyolcadik osztályos fiatalok jelentkezését várják október 27-ig. A „Gazdagodni jó!” elnevezésű vetélkedőt november 29-én rendezi meg a középiskola, amelyre az általános iskolák 7. és 8. osztályosaiból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek november 25-ig. Ezen verseny célja, hogy a gazdasági környezetük iránt érdeklődő, kreatív gyerekeknek játékos formájú csapatverseny keretében adjanak lehetőséget ismereteik alkalmazására. Két részből áll a megmérettetés: az egyik a versenyt megelőző otthoni feladatból, illetve a helyszínen megoldandó feladatokból. A harmadik megmérettetés a „gpsz” informatikai csapatverseny lesz november 15-én, amelyre ugyancsak a 7. és 8. osztályos diákokból álló háromfős alakulatok jelentkezhetnek november 9-ig. A verseny feladatai között szerepelnek többek között elméleti informatikai ismeretek, számítógépek részei, felépítése, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, blokk alapú programozás. A sikeres versenyzéshez csapatonként egy-egy okostelefonra is szükség lesz.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Rangos díjat kapott a rektorhelyettes

0
Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese április 25-én „MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” díjat vehetett át...
DunaOnline

FREE
VIEW