Közélet

Zajlik a Tudományos Hét az egyetemen

A Dunaújvárosi Egyetem most tartja a Tudományos Hetét. A sorozat nyitónapjáról részletesen is beszámolt felsőoktatási intézményünk. Mint írják, a november 7-10. között tartó, a „Biztonságos energia, energiabiztonság” mottó szellemében megrendezett eseménysorozat a Plenáris üléssel kezdődött, amelyet Kovács Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökhelyettese nyitott meg, majd Dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket. Előadásában röviden ismertette a Dunaújvárosi Egyetem Paksi Kompetencia- és Kutatóközpontjának kialakítását lehetővé tévő, a közelmúltban lebonyolított DUE-PKK projekt főbb eredményeit. A Plenáris ülést követően a Magyar Tudomány Ünnepe 2022 eseménysorozathoz is kapcsolódó Tudományos Héten a hétfői napon három további helyszínen hallgathattak meg tudományos előadásokat az érdeklődők. 13 órától a Dunaújvárosi Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank „Egyetemi hálózat a fenntartható fejlődésért” Horizontális Programjának együttműködése keretében a Dunaújvárosi Egyetem Társadalomtudományi Intézete nemzetközi konferenciát szervezett „Megújuló Közgazdaságtan” címmel. A fenntartható pénzügyek, a változáskezelés témakörét érintő plenáris ülésen Dr. Nárai Márta előadásából megismerhették a résztvevők a fenntarthatóbb társadalom érdekében szükséges aktivitásokat, cselekedeteket. 14 órától a Műszaki Intézet gondozásában, Dr. Kiss Endre levezető elnök vezetésével megvalósuló Természettudományi és Környezetvédelmi Szekció szerteágazó műszaki és környezetvédelmi témakörökkel ékeskedett. A Tanárképző Központ „A biztonságos jövő pedagógiája” címet viselő szekciója érintette azokat a 21. századi oktatáshoz kapcsolódó, és abban résztvevő szereplőket feszítő kérdéseket, mint például, hogy mit tehet az egyetem a sikeres karrierkezdésért, milyen szerepe és lehetősége van a robotoknak a tanulásban akadályozott személyek oktatásában.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW