KezdőlapoktatásRudasos fiatalok is szerepeltek a TDK-n

Rudasos fiatalok is szerepeltek a TDK-n

-

Mint már arról hírt adtunk, november 9-én szervezte meg a Dunaújvárosi Egyetem a Tudományos Diákköri Konferenciát a Tudományos Hét programsorozat részeként. 6 szekcióban, összesen 56 előadás hangzott el, melyet 69 szerző 31 témavezető segítségével készített. Az Informatikatudományi Szekcióban két témában 3-3 középiskolás diák is szerepelt, akik színvonalas előadásukért különdíjban részesültek. Mindannyian a Rudas Közgazdasági Technikum fiataljai, az informatika ágazaton tanuló 12. és 13. évfolyamos tanulói. Számukra is megtiszteltetés volt a részvétel, a középiskola pedig büszkén adott hírt a szereplésükről. Andóczi-Balogh Gábor, Czeilinger Dominik József és Debreceni Norbert György 13. évfolyamos informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus képzésben tanuló diákok, míg Széles Csoma Lázár, Vizi János Pál, Szabó Dávid 12. d osztályos informatika ágazatos képzésben tanuló. A fiatalok konzulense dr. Katona József egyetemi docens és dr. habil Kővári Attila egyetemi tanár volt.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A digitális trendekről lesznek előadások a kamarában

0
Május 14-én 14 órától rendezik meg a Digitális Technológiai Trendek Klub vállalkozó fórumát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a Digital Twin technológiával...
DunaOnline

FREE
VIEW