Kultúra

Díjazták a strandkönyvtár alkotóit

Kihirdették a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány idei pályázatának eredményeit. A pályaművekből rendezett kiállítás az Irányi Palotában és virtuálisan is látható. A 2,1 millió forint összdíjazású Decode Díjat ötödik alkalommal adták át. A pályaművekből rendezett kiállítás egy éven át virtuálisan is megtekinthető az alapítvány honlapján – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Mint írják, a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre az építészet, valamint vizuális és alkalmazott művészetek területén. A szakmai zsűri 64 pályamunkából választotta ki a kiállítókat és a díjazottakat. A kategóriánként átadott 750 ezer forintos fődíjak mellett a 150 ezer forintos Ígéretes projekt díjakat is kiosztottak, a Spotlight díj pedig egy, a társadalmi szerepvállalásra külön hangsúlyt fektető munkát ismert el. A zsűri 11 pályaművet választott be a kiállításba. Az elbírálásnál nem egyszerűen építészeti terveket vagy művészeti alkotásokat pontoztak, hanem a mögöttük álló koncepció, gondolat vagy történet kreatív prezentálását is – emelik ki a közleményben. Építészet kategóriában a Decode pályázat fődíját Bors Luca Éva és Szaszák Lili Pre/Manír című pályázata nyerte, Ígéretes projekt díjban részesült a Microhome, valamint a Dunaújvárosi strandkönyvtár című munka. Ez utóbbi alkotója Csanádi Anna Dorottya és Varga Liza.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW