KezdőlapoktatásWagner-kiállításon jártak a reformátusiskola diákjai

Wagner-kiállításon jártak a reformátusiskola diákjai

-

A Szabó Magda Református Iskola igazgatója, Farkas Márta arról számolt be, hogy a múlt hét folyamán az intézmény mintegy negyvenfős csapata a  helyi római katolikus plébánia szervezésében, az Academia Humana Alapítvány jóvoltából megtekinthette Wagner Nándor születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett kiállítást a budapesti Műcsarnokban. Erről a tárlatról már korábban mi is hírt adtunk az MTI beszámolója alapján: Wagner Nándor hazai pályakezdő időszakban tervezett szobrai közül a mai napig látható az 1955-ben átadott, dunaújvárosi Korsós lány című kútszobra, ám más monumentális köztéri szobrait csak életműve lezárulta után avatták fel, a japán-magyar Academia Humana – Wagner Nándor Művész Hagyatékát Ápoló Alapítvány támogatásával. A szobrászművész 1956-ban Svédországba emigrált, ahol karrierje kiteljesedett, az itt töltött időszak jelentőségét számos köztéri szobra jelzi. Svédországban megismert képzőművész feleségével 1969-ben Japánba költöztek, ott építették fel saját műteremházukat, amelyhez a tárlaton is megjelenített, a keleti és nyugati kultúrákat egyesítő teaház is tartozik. Wagner Nándor legismertebb alkotása a budapesti Gellérthegyen 2011-ben felavatott, meditációra hívó szoborcsoport, a Filozófiai kert, amely egymás jobb megértésének jegyében fogant. A műcsarnoki kiállítás középpontjába állított, legkorszerűbb technológiával, 3D nyomtatóval készült szobormásolatok most is együttgondolkodásra buzdítanak. A kiállításra ellátogató református iskola fiataljai zömében római katolikus hittanra járó felsős gyerekek, illetve olyanok is velük tartottak, akik jutalmul kiérdemelték. A lehetőséget ezúton is köszönik Baltási Nándor plébánosnak, és Kiss Sándornak, az Akademia Humana Alapítvány elnökének. A délután folyamán a csoportot a „Szilágyi” Alapítvány meghívta még egy családi mozi megtekintésére az Aréna moziba.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A Húsvét alatt zárva lesz a könyvtár és a múzeum is

0
A József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum is arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy március 29. és április 1. között, vagyis nagypénteken, nagyszombaton, húsvétvasárnap...
DunaOnline

FREE
VIEW