Kékfény

Egy órán belül elfogták a randalírozót

A rendőrök még hétfőn este kaptak bejelentést arról, hogy a Dózsa György úton egy üzlet bejárati ajtaját ismeretlen személy betörte, majd különböző helyszíneken több autót is megrongált. A helyszínre irányított rendőri egységek a megadott személyleírás alapján egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, M. Pétert. Igazoltatása során a 29 éves dunaújvárosi férfi ruházatából kábítószergyanús növényi törmelék került elő, továbbá azt is megállapították a rendőrök, hogy a Dunaújvárosi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A férfi az egyenruhásoknak elmondta, hogy nem sokkal korábban kábítószert és alkoholt is fogyasztott. A nyomozás eddigi adatai alapján az elkövető elsőként a Dózsa György úti üzlet üvegét egy utcai szeméttárolóról eltávolított műanyag fedéllel betörte, ezt követően egy, az utcában parkoló személygépkocsi jobb első és hátsó ajtajában tett kárt, majd a Hajnal utcában parkoló két autót is megrongált, azok bal oldali visszapillantó tükreit törte le. Még ekkor sem állt meg, és hasonlóképpen rongált meg a Március 15. téren egy ott parkoló autót is. A nyomozók M. Pétert garázdaság vétség és ötrendbeli rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett. Vele szemben az eljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW