KezdőlapKözéletHuszonhárom alkotás a kisfilmfesztiválon

Huszonhárom alkotás a kisfilmfesztiválon

-

Kép: DUE

-Hirdetés-

Nagy sikerrel zárult a Dunaújvárosi Egyetem kilencedik alkalommal meghirdetett kisfilm fesztiválja. Mint arról felsőoktatási intézményünk beszámolt, a Pedagógiai és Kommunikációs Szakmai Kollégium előre elkészített program alapján valósította meg eseményét, melyhez idén is a Társadalomtudományi Intézet oktatói nyújtottak segítséget. A korábbiaktól eltérően idén először online formában valósult meg a fesztivál. A hallgatók különböző kategóriákban adták be pályaműveiket. A pályázók nem csak a képzési szakterülethez tartozó hallgatók közül kerülhettek ki, vagyis az egyetem minden hallgatója számára nyitott volt a lehetőség. Az esemény zsűrije Kovács Szilvia, egyetemi tanársegéd volt, valamint két korábbi hallgató, Faragó Péter György – okleveles kommunikáció- és médiaszakértő –, és Molnár Tibor – televíziós szakember, operatőr, vágó. Idén 4 kategóriában indulhattak a versenyzők, és összesen 23 pályamunkát tekinthetett meg az érdeklődő közönség. Kategóriánkként az első három helyezett nyert.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Újabb „ejtőernyős” landolt Dunaújvárosban

0
Dunaújváros vezetői megválasztásuk óta folyamatosan arról panaszkodnak, hogy a város milyen nehéz gazdasági helyzetben van. (Elvonások, megszorítások, vírus, háború, kiemelt gazdasági övezet……) Véleményünk szerint,...
DunaOnline

FREE
VIEW