oktatás

Fizikaversenyen remekeltek a gimisek

Újabb sikereket értek el a Széchenyi István Gimnázium fiataljai a Lánczos Kornél Általános Iskolai Fizikaversenyen. Mint arról a dunaújvárosi középiskola beszámolt, december 2-án rendezték meg Székesfehérváron a megmérettetés megyei döntőjét, amelyen a gimi tíz diákja jutott be. Mindegyikük a 7.E osztály tanulója, és közülük hatan a döntőben védhették meg pályamunkájukat. A nagy hagyományokkal rendelkező verseny négy részből áll. Első feladat a pályázatírás, melynek címe idén a “Jó játék a fény” volt. A pályázatban olyan témaköröket érinthettek a fiatalok, mint a fénytannal foglalkozó fizikusok, érdekes kísérletek és mérések, illetve bemutathatták kedvenc optikai játékukat. A sikeres pályázók dolgozatot írtak, majd matematikai inga lengési idejének az inga hosszától való függését mérték meg, és készítettek mérési jegyzőkönyvet. Legvégül a pályázatok szóbeli védése következett. A versenyen a 7. és a nyolcadik osztályosok együtt vettek részt. Első helyezést ért el Telekes Ábel, és különdíjat kapott Kovács Bercel Zétény, Karbacz Ervin, Debreceni Benedek. A Széchenyi diákjait Müllerné Ódor Marianna pedagógus készítette fel a versenyre.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW