-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék

Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban – közölte a budapesti bíróság csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt. Azt írták, az ideiglenes vagyonfelügyelőnek a végzés kézhezvételét követő napon meg kell kezdenie a tevékenységét, amiről nyolc napon belül tájékoztatnia kell a bíróságot. A Fővárosi Törvényszék emlékeztetett arra, hogy kedden megjelent egy kormányrendelet, amely a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvények veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szól. Ennek értelmében, ha az illetékes cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy egy cég több mint négyszáz napja nem tett eleget a számviteli törvény szerinti éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, és az utolsó letétbe helyezett éves beszámolója szerinti értékesítésének nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a tízmilliárd forintot, akkor az adott cégbíróság 3 munkanapon belül felszámolási eljárás megindítását kezdeményezi az adott cég ellen. A fentiek miatt indult felszámolási eljárásokban a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel jár el. Jelezték, hogy ilyen esetekben a törvényszék a kezdeményező kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül elrendeli a felszámolást, ezzel egyidejűleg pedig a felszámolói névjegyzékből ideiglenes vagyonfelügyelőt rendel ki a céghez. A felszámolásról és az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről szóló végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, az ideiglenes vagyonfelügyelőt megilletik mindazok a jogok, amelyek a felszámolót megilletik.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW