-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Fokozott óvatossággal közelítsük meg a vasúti átjárókat

Fokozott óvatossággal közelítsük meg a vasúti átjárókat

Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 51 éves lepsényi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a sofőr december 12-én 8 óra 15 perckor Lepsényben közlekedett, és haladása során, figyelmetlensége miatt a vasúti átjárónál lévő fényjelző készülék tilos jelzésénél a leengedett állapotban lévő félsorompó csapórúdjának ütközött a jármű szélvédőjével. A járművezető az úttestre került rudat az útpadkára helyezte, majd a lepsényi vasútállomásra ment, ahol az általa okozott balesetet bejelentette. Elmondása szerint elvakította a szembe sütő nap, ami észlelési problémát okozott. A balesetek elkerülése érdekében tanácsokkal szolgál a rendőrség a dunaújvárosi közlekedőknek is. Ilyen az, hogy a vasúti átjárókat minden esetben fokozott óvatossággal közelítsék meg! Vakító napsütésben, ködben sokszor nehezebben észlelhető a fényjelző, ezért még inkább indokolt a figyelmesség, kellő körültekintés! Még akkor is tekintsenek körbe, ha a vasúti fényjelző fehéren villog! Ha a lámpa pirosan világít, soha ne hajtsanak az átjáróba! Amennyiben sorompó is van a vasúti átjáróban, és az mozgásban van, vagy már lecsukódott, álljanak meg, és csak szabad jelzés esetén induljanak el újra A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni tilos!

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW