KezdőlapDunaferrMost érkezett: az elmaradt fizetéseket karácsony előtt megkapják a Vasmű dolgozói

Most érkezett: az elmaradt fizetéseket karácsony előtt megkapják a Vasmű dolgozói

-

Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő hivatalos közösségi oldalán jelentett be biztató híreket.

„Beérett az elmúlt hónapok megfeszített munkája: A Kormány és jómagam is, mint a térség országgyűlési képviselője mindent megtettünk, hogy a Dunaferr, a térség meghatározó foglalkoztatója túlélje azt a válságot, amibe az elhibázott privatizáció, menedzsmenti okok és a háborús energiaár-robbanás taszította.

Voltak ellendrukkerek, de végül éppen időben megérkezett a szén, így a korábbi menedzsmenti utasítás ellenére nem kellett leállítani a kokszolóművet, ami a 100 milliárdos kár mellett valószínűleg a gyár végét jelentette volna. Bár ez kívülről nem látszott, emögött a kormány rendkívül megfeszített és kockázatokat magában hordozó munkája van, mely során a térség képviselőjeként folyamatos kapcsolatban álltam a minisztérium illetékeseivel.

A munkában részt vett a Fejér Megyei Védelmi Bizottság, a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, Dr. Simon László főispán, Dr. Molnár Krisztián választókerületi elnök, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium munkatársai és mások is. Jó hír, hogy a minap megjelent kormányrendelet felhatalmazásával vagyonfelügyelő került kinevezésre, amely az átvett menedzsmenti jogokkal, intézkedési jogkörökkel biztosítja a vagyonmegóvást és a működést a felszámolási folyamat alatt az esetleges leendő tulajdonos belépéséig.

Bár még mindig vannak előre nem látható kockázatok és még ezer sebből vérzik a Vasmű, talán már bizakodóak lehetünk, hogy jó kézbe kerül a vállalatcsoport és a választókerület megmenekül egy humanitárius és szociális katasztrófától. Most érkezett az a hír is, hogy az elmaradt fizetéseket karácsony előtt megkapják a dolgozók.” – számolt be az országgyűlési képviselő.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW