KezdőlapKözéletVisszaáll a korábbi buszos menetrend

Visszaáll a korábbi buszos menetrend

-

Visszaállnak a korábbi menetrendek a helyi buszközlekedésben, erről tájékoztatja a lakosságot hivatalos honlapján az önkormányzat. Mint írták, 2021-ben egy hosszú lakossági felmérés után új buszmenetrendet vezetett be a városban, amely évente 100 ezer kilométer plusz utat tartalmazott az addigiakhoz képest. Az idei évben az üzemanyag árak drasztikusan megnőttek, a közösségi közlekedésre az önkormányzatnak már hónapok óta a 7-800 forintos literenkénti gázolaj árat kell megfizetnie. Emiatt a városi buszközlekedés fenntartása a 2023-as esztendőben nagyjából 1300 millió forintos költség lenne, ennyivel kevesebb az utasoktól befolyó bevétel, amit az önkormányzatnak kell kipótolnia. Azt is írta a városvezetés, hogy ekkora összeg erre a célra nem áll rendelkezésre, ezért néhány módosítástól eltekintve 2023. január elsejétől visszaáll a korábbi menetrend.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A kézfertőtlenítés fontosságáról szerveztek játékos feladatokat a kórházban

0
Magyarország 2010-ben csatlakozott a „Felhívás a betegellátás globális biztonságáért” című nemzetközi programhoz. A kezdeményezés a fertőzések megelőzésére irányuló tevékenységeket támogatja, ezen belül is a...
DunaOnline

FREE
VIEW