KezdőlapKékfényLezárt akta: A rakodógép lett a vesztük

Lezárt akta: A rakodógép lett a vesztük

-

A szekszárdi rendőrök befejezték a nyomozást a nyírségi csalók ügyében, akik 24 vevőt ejtettek tévedésbe, volt akit meg is zsaroltak, több esetben ismerőseik személyes adataival éltek vissza.

Egy sárpilisi férfi tett feljelentést 2022. április közepén csalás miatt. Elmondta, hogy egy internetes oldalon eladásra kínált rakodógépet szeretett volna megvásárolni. A hirdetővel meg is egyeztek a vételárban, valamint a biztosítékként fizetendő előlegben, amit a hirdetésben szereplő bankszámlára át is utalt. A hirdető ezt követően nem tette lehetővé, hogy a vásárló a gépet megnézze, majd elérhetetlenné vált számára, az előleget pedig nem utalta vissza, így a feljelentőt 700.000 forint kár érte.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság az ügyben nagyobb kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntető eljárást kezdeményezett.

A későbbiekben a sértett lánya 2022. április 22-én tett feljelentést, mert egy ismeretlen férfi felhívta telefonon és arra akarta kényszeríteni, hogy édesapját vegye rá további 10.000.000 forint átutalására a korábban megadott bankszámlára. Azzal fenyegetőzött a telefonáló, ha nem utalnak pénzt, őt elrabolja, apjának családját pedig megöli. Az átutalás nem történt meg.

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el zsarolás bűntett elkövetésének kísérlete miatt.

Ennek során tanúként hallgatták ki a nő férfi testvérét, aki elmondta, hogy ő is kapott egy hasonló tartalmú hívást, melyben 5.000.000 forintot követelt a hívó. A pénzt ebben az esetben sem kapta meg.

A szekszárdi rendőrök széleskörű nyomozást folytattak az ügyekben, így jutottak el egy 28 éves nyírbátori férfihez, aki megalapozottan gyanúsítható volt a bűncselekmények elkövetésével.   

Lakhelyén kutatást tartottak, melynek során számos, a csalással kapcsolatos tárgyi bizonyítékot sikerült lefoglalniuk, valamint kábítószergyanús anyagot is.

A férfit előállították mintavételre, majd a fent leírt bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítás ellen panasszal élt és nem tett érdemi vallomást. Ezt követően őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság a férfit 2022. április 29-én letartóztatta, azóta is börtönben van.

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság folytatta a vizsgálatot, mely során további sértetteket kutattak fel. Kiderült, hogy a korábban letartóztatott férfi élettársa több személy nevére vásárolt telefon előfizetéseket, hogy az így megszerzett feltöltős kártyákat, telefonszámokat is használni tudják a csalások során. Mást arra vettek rá, hogy különböző pénzintézeteknél saját nevére nyisson számlákat, ahová utaltathatják a csalásból származó bevételt, cserében kisebb-nagyobb összegeket fizettek a számlatulajdonosnak.  Kiderült az is, hogy a társaság 2021. decemberétől a rakodógépen kívül traktorokat, láncfűrészeket, mobiltelefonokat is kínált eladásra. A becsapott vásárlók közül néhányan kaptak „kamu csomagot”, de a többséghez az áru nem érkezett meg és pénzt sem kapott vissza, az eladó pedig elérhetetlenné vált. A társaság összesen több mint 4 millió forinttal károsította meg a sértetteket.

A nyomozók a 28 éves férfin kívül élettársát, egy 18 éves nyírkátai nőt, valamint 33 éves nyírpilisi ismerősüket is gyanúsítottként hallgatták ki, ők részletes beismerő vallomást tettek.

A trió tagjainak zsarolás bűntette, csalás bűntette és vétsége, valamint kábítószer birtoklás vétsége és személyes adattal visszaélés vétsége miatt kell felelnie.

Az ügy vizsgálatát a Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes Ügyészségnek.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW