-Hirdetés-
Kezdőlap Kékfény Jogsi nélkül, eltiltás alatt 

Jogsi nélkül, eltiltás alatt 

A dombóvári rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a kaposszekcsői férfit, aki munkáltatója engedélye nélkül furikázott egy céges autóval az elmúlt hétvégén, balesetezett is.

Egy dombóvári férfi tett feljelentést 2022. január 22-én délután ismeretlen tettes ellen, aki a hétvége folyamán bement a telephelyre, onnan elvitt egy autót, amivel balesetezett is, majd visszaparkolt a kocsival a helyére.

Az ügyben szemlét tartottak a dombóvári rendőrök, majd széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. A gyanú hamarosan egy alkalmazottra terelődött. A 34 éves férfi elszámoltatása és gyanúsítotti kihallgatása során is elismerte, hogy pénteken este ő mászott be a telephelyre. A nagykapuról leflexelte a lakatot, majd egy platós teherautót elindított a benne hagyott slusszkulccsal és elindult céltalanul. A házuk elé érve elaludt a fülkében, mivel erősen ittas volt. Amikor felébredt, vissza akarta vinni az autót a telephelyre, de elmondása szerint egy helyen árokba tolatott, így sérült meg a kocsi. Ezután a cégnél leparkolt, majd a nagykaput visszacsukta. Mint kiderült, az alkalmi sofőrnek jogosítványa nincs, KRESZ vizsgát sohasem tett és jelenleg is vezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

A férfinak jármű önkényes elvétele vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt kell felelnie, továbbá anyagi káros baleset okozása miatt is indult ellene eljárás.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW