KezdőlapKékfényMinősített emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség

Minősített emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség

-

A Fejér Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki meglopta majd megmérgezte a dunaújvárosi idős házaspárt. A férfi élettársa és további két személy a sértettek pénzének elköltésében működtek közre. A vádirat szerint a férfi elhatározta, hogy a nagynénje és házastársa bizalmába férkőzve próbál pénzhez jutni, mivel tudta, hogy közvetlen hozzátartozójuk nincs. A férfi látogatásai sűrűsödtek annak érdekében, hogy a rossz fizikai, mentális állapotban lévő sértettekben bizalmat ébresszen. A férfi a ruhásszekrényben elrejtett 4 millió forintot, majd később 2 millió forintot ellopta. Az idős asszony észrevette a pénz eltűnését, ezért a megmaradó 8 millió forintot elhelyezte a bankszámlán. A férfi a sértett által igényelt új bankkártya kézbesítésével annak kódját megismerte, majd a kártyát megszerezte. A férfi 34 alkalommal 5.100.000 forintot vett fel automatákból, amelyet az élettársával közösen feléltek, illetve mintegy 2.700.000 forintot bankkártyás vásárlások során elköltöttek. A férfi fia és annak élettársa a bankkártya megszerzéséről tudott, ők a vásárlásokkal 425.000 forint kárt okoztak. Az idős asszony sikertelenül próbált 100.000 forintot felvenni, ezért panaszt tett, így a pénzintézet vizsgálatot rendelt el, amelyről a férfi tudomást szerzett. Ekkor elhatározta, hogy nyugtató felhasználásával a sértetteket megöli, de a tervéről az élettársát nem tájékoztatta. A férfi 2020. február 20-án – azt állítva, hogy születésnapot érkeztek ünnepelni – magával vitt egy üveg bort, amelybe nagy mennyiségbe szórt nyugtatót. A sértettek a bort megitták. A vádlott és élettársa a sértetteket magukra hagyták, azért, hogy ne tudjanak segítséget kérni a férfi az idős asszony mobiltelefonját elvitte, a vezetékes telefon kábelcsatlakozóját kihúzta. A vádlottak három nap múlva mentek vissza a sértettek lakásához. Az asszony állapota kórházi ellátása során stabilizálódott, az idős férfi azonban 2020. március 7-én elhunyt.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Egy helyi társasházban is bejelezett a szén-monoxid érzékelő

0
Egy székesfehérvári és egy dunaújvárosi társasházi lakásban is a szén-monoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra április 14-én- erről számolt be a Fejér Vármegyei...
DunaOnline

FREE
VIEW