Kékfény

Döntött a bíróság a rendőrt megszúró fiatalkorú letartóztatásáról

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 28-i ülésén annak a 16 éves gyanúsítottnak a letartóztatásáról döntött, aki ellen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás egy múlt heti dunaújvárosi eset kapcsán. A bíróság a terhelt letartóztatását javítóintézetben rendelte el végrehajtani. A gyanú szerint 2023. január 25-én a sértett törzsőrmester ellenőrizni kívánta, hogy a korábban otthonról elszökött, nevelőapja által a rendőrség segítségével keresett 16 éves lány sérülésmentesen megérkezett-e a barátja lakóhelyére, amikor is a terhelt lakásban tartózkodó édesanyja fia agresszív és ellenálló magatartása miatt a sértettől kért segítséget. A rendőr a tízemeletes társasház lépcsőházában elindult a nyolcadik emeletre, de hallva, hogy a gyanúsított lefelé szalad a lépcsőn, őt az l. emeleten megvárta, majd felszólította, hogy álljon meg. A terhelt e felszólítást figyelmen kívül hagyva ment tovább. Ekkor a rendőr a fiatalkorú bal karját megfogta és testi kényszer alkalmazásával földre vitte, valamint megpróbálta a kezeit hátrabilincselni. A gyanúsított a testi kényszernek ellenállt, próbált kiszabadulni a rendőr fogásából, valamint szabadon maradt jobb kezével belekapaszkodott a törzsőrmester szolgálati pulóverének zsebébe. Miután a sértett a terhelt kezét lerántotta, a fiatalkorú a ruházatából elővett egy 9 centiméter pengehosszúságú tőrt, amellyel a rendőr jobb lábszárát megszúrta. A sértett a támadást követően a gyanúsított jobb kezét megfogta, majd megcsavarta, minek következtében a tőr kiesett a fiatalkorú kezéből. A terhelt ezt követően a rendőr elleni támadást tovább folytatta: több alkalommal ököllel felé ütött, valamint lábával felé rúgott. Az ütések és rúgások csak azért nem találták el a rendőrt, mert annak sikerült a fiatalkorú támadásra lendülő végtagját lefogni. Bár egy, a helyszínen tartózkodó személy megpróbált a gyanúsított lefogásában segíteni a törzsőrmesternek, ez azonban a fiatalkorú ellenállása miatt nem vezetett eredményre. Az időközben a hangoskodásra felfigyelő, a házban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével végezte el a sértett a bilincselést. A szúrás következtében a törzsőrmester 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW