DunaferrPolitika

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökének sajtónyilatkozata -Dunaferr kapcsán

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökének sajtónyilatkozatát változtatás nélkül tesszük közzé.

„A Vasmű folyamatos hanyatlása a Gyurcsány Ferenc és kormánya által 2004-ben végrehajtott rablóprivatizációval  (az elnevezés Pintér Tamás jelenlegi jobbikos polgármestertől származik, egészen pontosan korábbi énjétől, amikor is még magából kikelve ordibálva „hazaárulózta” jelenlegi szövetségeseit, s jelenlegi főnökét, Gyurcsány Ferencet  pedig börtöncellába küldte volna, inkább nem, idézem, hogy meddig tartó büntetéssel…) vette kezdetét, melynek következményeként 2022-re a Gyár szakadékba került. A „privatizáció” folyományaként azon milliárdok, melyeket jó esetben a működésre és a fejlesztésre kellett volna fordítani, „kitalicskázása”, kezelhetetlen adósságállomány, a károsanyag kibocsátás már egészséget veszélyeztető mértéke, a dolgozói bérek kifizetésének akadozása, adott esetben elmaradása, valamint a jogi cégképviseleti szabálytalanságok, offshore háttér – melyet a szomszédunkban zajló háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciók csak tetéztek – a teljes működésképtelenségbe sodorta a Vasműt.

Az elmúlt hónapokban Magyarország Kormánya, Dr. Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője és jómagam éjt nappallá téve azon dolgoztunk, hogy megmentsük a gyárat és az itt dolgozó mintegy 4200 ember munkahelyét, családjaik megélhetését, még ha elég kilátástalannak is tűnt ez a helyzet, hiszen éppen a privatizáció okán immár egy ezer sebből vérző magáncégről van szó. A gyár megmentése érdekében több ízben volt lehetőségünk személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrral tárgyalni, így pl. a mai napon újabb egyeztetésen járhattunk miniszterelnök úrnál Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő úrral és Szepessy Gergővel, a Vasmű alkalmazottjával.

A sok erőfeszítés és a tárgyalások eredményeként a mai napon megszületett a kormánydöntés, amely szerint Magyarország Kormánya 6 hónapra megfinanszírozza a dolgozók bérét, ami jelenleg több, mint 16 milliárd forintos összeget tesz ki. Mondanom sem kell, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben milyen hatalmas segítségnyújtás ez miniszterelnök úr és Magyarország Kormánya részéről!

Ez még nem azt jelenti, hogy megmenekült a Vasmű, hanem azt, hogy esély van rá, hiszen ez alatt az idő alatt egy új befektető megmentheti a gyárat, és rendezett körülményeket teremtve gondos és felelős gazdája lehet a térség meghatározó foglalkoztatójának.

Külön köszönöm Magyarország Kormányának és Dr. Mészáros Lajos képviselő úrnak a segítséget, hiszen nem a szakadék széléről, hanem egyenesen a szakadékból sikerült kihúzni a Vasműt! 

Megjegyzem, ha a térség Dr. Mészáros Lajos személyében a tavalyi választásokon nem kapott volna egy ilyen képviselőt – látván a korábbi ellenzéki képviselő tevékenységét, helyesebben érdemi tevékenységének hiányát-, akkor ma a Vasmű és az itt dolgozók véglegesen megmenthetetlen helyzetben lennének.

Azt is le kell, hogy szögezzük, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város vezetése hangzatos kommunikációs tevékenységükön túl – bár főnökükkel, Gyurcsány Ferenccel indították el a Vasmű hanyatlását – érdemben semmit nem tettek a Vasmű megmentéséért. Jelentős különbség van Dunaújváros városvezetése és a mi szerepvállalásunk tekintetében, hiszen míg Pintér Tamás és csapata a Karmelita kolostor előtt látszatsajtótájékoztatót tart, meg sem próbálva ténylegesen tenni semmit a Vasmű és az itt dolgozók megmentése érdekében, addig mi Magyarország Kormányával és képviselő úrral rengeteget dolgoztunk az ő megmentésük érdekében, és ma sem a kordon előtt „bohóckodtunk”, hanem bent, az épületen belül, miniszterelnök úrral tárgyalva sikeresen közreműködtünk ennek a nagyon fontos és reményt adó döntésnek a meghozatalában.

Dr. Molnár Krisztián

elnök, Fejér Vármegyei Közgyűlés”

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW