Közélet

Véradásra várják az önkénteseket

Városunkban legközelebb február 14-én 13 és 15 óra között lesz véradás, ekkor a rendelőintézetben található Vérellátó Központba várják az önkénteseket. Emellett a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös felsőoktatási véradókampányt indít, amelynek keretében egy egyetemek közti véradóverseny is újjáéled. A két szervezet különösen fontosnak tartja a jövő véradói, a fiatalok, kiemelt fontossággal a felsőoktatásban tanuló hallgatók megszólítását, véradói aktivitásának növelését. A kampánnyal hosszútávra terveznek, céljuk, hogy a véradók táborához minél több új véradó, egészséges fiatal csatlakozzon, és ismerje fel a véradás nélkülözhetetlenségét a gyógyító munkában. A hallgatóknak egyre több felsőoktatási intézményben biztosítanak véradási lehetőséget, hogy rövidebb idő ráfordításával, helyben adhassanak vért. Azokat a hallgatókat, akik intézményen kívül – akár lakóhelyén vagy a szorgalmi időszakon kívül például egy fesztiválon – adnak vért, arra kérik, hogy jelezzék a véradási helyszínen az adatfelvételnél, hogy hallgatói jogviszonyuk melyik intézményhez kapcsolódik, így az egyetem véradójaként történik a regisztrálásuk, hozzájárulva ezzel az intézmény sikeres véradóeredményéhez. Ez azért fontos, mert a kampány másik jelentős eleme, hogy az elért véradási aktivitás elismeréseként évente egy felsőoktatási intézménynek díjat adományoznak, amelyet a Magyar Véradók napjához kötődő rendezvényen hirdetnek majd ki és adnak át; első alkalommal 2023-ban. A felsőoktatásban tanulók tudatos, segítőkész magatartása, az egészség megtartásának és a fenntarthatóság elveinek a támogatása, a társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepek fontosak mind az egyén, mind a saját közösség, mind pedig az egész társadalom számára. A vér a gyógyításban nem pótolható mással, a véradó számára sem jár semmilyen anyagi ráfordítással, pusztán némi időt és figyelmet kell szentelni ennek az életmentő adományozásnak.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW