KezdőlapKékfényKifosztás és lopás miatt nyomoztak egy 35 éves férfival szemben

Kifosztás és lopás miatt nyomoztak egy 35 éves férfival szemben

-

Kifosztás és lopás miatt felelhet az a 35 éves férfi, aki utcán sétáló idős emberek nyakából tépte ki az aranyláncot Dunaújvárosban. A nyomozás adatai alapján M. Sándor 2022. augusztus 3. és augusztus 16. közötti időszakban Dunaújváros területén több nyugdíjas ember sérelmére követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A dunaújvárosi férfi módszere az volt, hogy az utcán követte kiszemelt áldozatait, majd az idős emberek mellé lépett, és a nyakukban lévő láncot kiszakította, majd elfutott vele. A férfi a zsákmányolt ékszereket rögtön ezután budapesti és dunaújvárosi zálogházakban adta le. A dunaújvárosi nyomozók a sértettek bejelentései alapján azonnal kiterjedt adatgyűjtésbe, valamint tanúkutatásba kezdtek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították és 2022. augusztus 16-án délután otthona közelében el is fogták az elkövetőt.  A 35 éves férfit még aznap este – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, melynek során részletes beismerő vallomást tett. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a háromrendbeli kifosztás bűntett, továbbá lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás nyomozati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat a napokban megküldték a Dunaújvárosi Járási Ügyészségnek.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Nyitott napot tartott a bv. intézet

0
A büntetés-végrehajtási szervezet új toborzási koncepciójának megfelelően április 30-án megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. Mint arról a bv. beszámolt,...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW