Közélet

Dunaújvárosban 60 százalékkal nőtt a felvételizők száma

Egyre versenyképesebb és vonzóbb a magyar felsőoktatás, idén 27 százalékkal többen jelentkeztek egyetemre és főiskolára, mint tavaly – mondta Hankó Balázs felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkár a köztévé műsorában, amelyről az MTI készített egy összeállítást. A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára szerint „nemzetköziesítés terén” nagyot léptünk előre, hiszen ma már 42 ezer külföldi hallgató tanul a magyar felsőoktatási intézményekben, amelyek egyre jobb helyezéseket érnek el a világranglistákon. Emlékeztetett, hogy tavaly már tizenegy magyar egyetem került be a világ legjobb öt százalékába, vagyis 28 ezer egyetem közül a legjobb 1400 közé. A rangsorokról Hankó Balázs elmondta, hogy azok összeállításakor többek között az oktatói és hallgatói környezetet, a képzési szerkezetet, a tudományos eredményességet, a vállalati bevételek „bevonzását” és a reputációt vizsgálják. Az államtitkár úgy értékelte, hogy a felvételi adatok egyértelműen visszaigazolják a magyar felsőoktatás sikerességét. Beszámolt arról is, hogy a versenyképesség további növelése érdekében a kormány – az egyetemekkel és a hallgatókkal történő konzultációkat követően – döntött a felvételi rendszer átalakításáról is. Ez két lépésben történik meg, egyrészt nagyobb szabadságot kaptak az egyetemek a felvételi paraméterek meghatározásában, másrészt szeretnék elérni, hogy a hallgatói létszám a magyar gazdaság, a magyar társadalom igényeire reagáljon. Az államtitkár hozzátette: a Nyíregyháza-Miskolc-Debrecen „tengelyen” idén 38 százalékkal növekedett a jelentkezők száma, Dunaújvárosban 60 százalékkal, Kecskeméten 60 százalékkal, Győrött pedig 40 százalékkal felvételiztek többen, mint az elmúlt évben.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW