KezdőlapKékfényVádat emeltek egy dílerrel szemben

Vádat emeltek egy dílerrel szemben

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja azt a 30 éves férfit, aki 2020. őszén több személynek kábítószert értékesített, illetve adott át. A vádirat szerint a férfi 2020. őszén Budapesten vásárolt ismeretlen személytől marihuánát azért, hogy azt később továbbértékesítse. 2020. őszén a vádlott a megvásárolt kábítószer egy részét el is adta, illetve abból testvérének ingyenesen juttatott. Ezen túlmenően a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén is foglalt le kábítószert. A vádlott által megszerzett, továbbértékesített, illetve átadott kábítószernek a mennyisége nem haladta meg a csekély mennyiségnek a felső határát. A szabadlábon védekező terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte, büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW