Közélet

Fejér vármegye legjobb önkéntes programját keresik

A júniusban megrendezésre kerülő Önkéntesek hetéhez kapcsolódva Fejér vármegye legjobb önkéntes programját keresik. A kezdeményezésről Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke és dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke tartott sajtótájékoztatót a Megyeházán- olvasható a vármegyei önkormányzat honlapján. Mint azt részletezik, idén is megrendezi a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az Önkéntesek hetét, mégpedig június 5-10. között. Az Önkéntesek hetére a Fejér Vármegyei Civil Szolgáltató Központ egy pályázati felhívással is készül, melynek keretében a megye legjobb önkéntes programját keresik. A pályázatra civil szervezetek és közösségek adhatnak be egy legalább féloldalas bemutatkozást fotókkal és programleírással, melyben megmutatják, hogy az általuk szervezett megmozdulások milyen mértékben járulnak hozzá az önkéntesség népszerűsítéséhez, hány önkéntessel dolgoznak és milyen programot valósítanak meg együtt. A pályamunkákat május 8-ig várják. Az eredményhirdetés május 19-én Dégen, a Vármegyenapon kerül sor, az ajándékok átadására pedig az Önkéntesek hete zárórendezvényén. Mint azt dr. Molnár Krisztián elmondta, a Fejér Vármegyei Önkormányzatnak régóta stratégiai partnere az Echo Innovációs Műhely, hiszen a vármegyei önkormányzat örömmel vesz részt minden olyan kezdeményezésben, amely Fejér vármegye közösségeit építik és erősítik, településeinek lakosait szolgálják. Ezért a vármegyei önkormányzat anyagilag is támogatja a vármegye legjobb önkéntes programját kereső pályázatot 150 ezer forinttal, melyből a pályázat első három helyezettje kap majd ajándékot. A vármegyei elnök arra biztatta a civil szervezeteket, vegyenek részt a pályázaton, és mutassák meg, mennyi mindent tehetnek azok, akik önkéntes alapon járulnak hozzá valamely ügyhöz

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW