KezdőlapKékfényTöbb millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhaszállítmányra bukkant a NAV az M7-esen

Több millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhaszállítmányra bukkant a NAV az M7-esen

-

Több mint ötmillió forint értékű hamisított ruhákat és kiegészítőket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy kisbuszban az M7-es autópályán.

A NAV csütörtökön az MTI-vel közölte: a Budapestről Horvátországba tartó kisbuszt az M7-es autópálya Fejér vármegyei szakaszán ellenőrizték; nejlonzsákokban több száz, ismert márkajelzésű póló, melegítő, zokni és táska volt.    

A közlemény szerint az árukon már szemmel látható volt, hogy az eredeti márkánál jóval silányabb minőségű termékekre bukkantak a pénzügyőrök. A busz öt horvát utasa közül az egyik azt mondta, hogy a csomagok tartalma az ő tulajdona, és azokat egy budapesti piacon vásárolta.    

Az előzetes szakértői vélemény szerint a termékek hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.    

A pénzügyőrök a több mint ötmillió forint értékű hamisítványt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. A hamis termékek nemcsak a piac szereplőinek okoznak károkat, hanem az egészségre is ártalmasak lehetnek – olvasható a közleményben.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW