KezdőlapKékfényJogosítvány nélkül, hamis rendszámmal, ittasan vezetett és szenvedett balesetet egy férfi

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal, ittasan vezetett és szenvedett balesetet egy férfi

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette és további bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki február 17-én ittasan, vezetői engedély nélkül, hamis rendszámmal vezette gépjárművét, amellyel balesetet szenvedett- olvasható Jászberényiné dr. Király Teodóra, a Fejér Vármegyei főügyészség sajtószóvivőjének keddi közleményében. A vádirat szerint a férfi vezetői engedélyét a hatóság 2016-ban leselejtezte, amelyet követően magyar vezetői engedélyt nem szerzett. A vádlott külföldről hazatérve szeszesitalt fogyasztott, majd elhatározta, hogy autóval egy másik községben lévő vendéglátóipari helyre megy. A férfi rendelkezett egy külföldi honosságú személygépkocsival, amelyen azonban nem volt hatósági jelzés, ezért az ingatlanán felkutatott egy másik személygépkocsira kiadott rendszámtáblát és azt rátette az autóra. A férfi a hamis hatósági jelzéssel ellátott gépjárművel, ittasan indult el. Részben ittas állapota, részben egy hirtelen fékezés következtében egy település belterületén lévő kereszteződésben elveszítette uralmát a járműve felett, megpördült, majd a vízelvezető árokba csapódott és súlyos sérüléseket szenvedett. A közleményben azt is részletezték, hogy az ügyészség a vádiratában a terhelttel szemben tárgyalás mellőzésével, pénzbüntetés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW