Közélet

Nem lehet behajtani ideiglenesen a Kandó Kálmán téri körforgóból a városba

A kivitelező tájékoztatása alapján május 25-től május 31-ig újabb forgalmi rend változás lép életbe a Kandó Kálmán téri építkezés területén. Mint azt az önkormányzati tájékoztatóban részletezik, az épülő körforgalmi csomópontok és az azokat összekötő útszakasz stabilizációs, alap- és kötőrétegeinek kivitelezési munkái zajlanak az elkövetkezendő napokban, emiatt a Budai Nagy Antal út és a 6-os számú főút között ideiglenesen egyirányú forgalmi rendet vezetnek be. Az egyirányú forgalmi rend időtartama alatt a Verebély út és a Budai Nagy Antal út kizárólag a város irányából közelíthető meg, a 6-os úti körfogalomból nem lehet majd behajtani a Dózsa György út irányába, a város felé vezető ág lezárásra kerül. Az érintett területek városon kívülről történő megközelítésére javasolják a 62-es számú főútra vezető csomópontot, arról a Petőfi Sándor utca – Aranyvölgyi út – Baracsi út – Dózsa György út útvonal használatát. Ezen időszakra az említett útszakaszok behajtási korlátozása szüneteltetésre kerül. A Verebély útról kikanyarodva a kötelező haladási irány a 6-os főút irányába kerül kijelölésre. A Dózsa György út városból kifelé tartó forgalma a Kandó Kálmán térnél terelésre kerül a Vasútállomás irányába. Azt is írják, hogy a jelen forgalomkorlátozás feloldását követően a készültségnek köszönhetően a Verebély úti körforgalmi csomópont teljes egészében használhatóvá válik.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW