Kékfény

Egy hét alatt 1846 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax

A rendőrök az elmúlt héten is kiemelt figyelmet fordítottak a közlekedők életére és testi épségére veszélyt jelentő résztvevők forgalomból történő kiszűrésére és jogsértő magatartásuk szankcinálására. Fejér vármegye közútjain, közte városunk határában is, a június 26. és július 3. közötti időszakban összesen 54 közlekedési baleset történt, amelyek közül 4 végződött súlyos, 3 pedig könnyű személyi sérüléssel. Összesen 8-an sérültek meg a balesetekben, és egyik sem végződött halállal. A balesetek közül 3 az elsőbbségi jog meg nem adása, 2 a sebességtúllépés miatt, 1 a kanyarodási szabályok megszegése, 1 pedig vezetéstechnikai hiba miatt következett be. 5 esetben volt autóvezető a baleset okozója, 1-1 balesetet pedig motorkerékpáros illetve kerékpáros okozott. Az említett időszakban a fő baleseti okként jelentkező közlekedési jogsértések – a sebességtúllépés, az elsőbbség és az előzés, továbbá a kanyarodás szabályainak megsértése és a követési távolság be nem tartása – ellenőrzése során a rendőrök 5 alkalommal szabálysértési feljelentéssel és 22 esetben figyelmeztetéssel éltek, 190 helyszíni bírságot és 48 közigazgatási bírságot szabtak ki. A megállítás nélküli sebességellenőrzések során 1846 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax. Felhívják a figyelmet, hogy a közlekedés biztonságát nagymértékben veszélyezteti a sebességtúllépés és az egyéb jogsértő magatartás, a közutak nem rendeltetésszerűen történő használata. Ezen közlekedői magatartások nagymértékű baleseti kockázatot hordoznak magukban, veszélyeztetik a közlekedésben résztvevők életét, testi épségét. Éppen ezért Fejér vármegyében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a jogsértő cselekmények megelőzésére és megakadályozására.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW