Közélet

Tanácsok fesztiválokra

Nyáron igen népszerűek Fejér vármegyében is a szabadtéri rendezvények és fesztiválok, amelyek megrendezése komoly előkészületeket igényel a szervezőktől és a hatóságoktól egyaránt. A katasztrófavédelem szakemberei folyamatosan ellenőrzik ezeknek a rendezvényeknek a biztonságát (köztük a dunaújvárosi események helyszíneit is), és már a tervezési, szervezési szakaszba is bekapcsolódnak azért, hogy a fesztiválozók a lehető legnagyobb biztonságban szórakozhassanak. Tanácsokkal is szolgálnak nekünk. Egy fesztiválon mindig a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt. Vihar, vagy más baj esetén nem szabad pánikba esni és másokon átgázolva menekülni, hanem a biztonsági személyzet utasításait kell követni. Ilyenkor a színpad melletti kivetítőkön, hangosbemondókon, színpadi hangszórókon szólítják fel a résztvevőket, hogy mit kell tenni, hova kell menni. A helyszínt a menekülési útvonalakon lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban elhagyni. Fontos, hogy ne a kiáramló tömeggel szemben, hanem annak szélén haladva próbáljunk kiválni. Kiürítés esetén tempós sétával hagyjuk el a helyet és menjünk a kijelölt gyülekezési helyre. Ha valaki elesett, vagy nehezebben tud közlekedni, segítsenek neki a menekülésben. A mobiltelefonunk mindig legyen feltöltve és lehetőség szerint töltsünk le zseblámpa funkciót nyújtó alkalmazást. Vihar idején nem szabad veszélyes fa alá menekülni. Nemcsak a villámcsapástól kell tartani, hanem attól is, hogy a szél kicsavarhatja a fát, vagy ágak törhetnek le róla. A színpad közelébe sem tanácsos menekülni. A színpadokon ugyan van villámhárító, de balesetveszélyes lehet a felépített technika. Az eső önmagában nem veszélyes, az esernyő ugyanakkor a tömegben balesetet, sérülést okozhat, ezért inkább esőkabátot vigyünk magunkkal. Hasznos lehet még egy nejlonzacskó is, amibe az iratainkat és a telefonunkat tesszük, ha elered az eső, hogy ne ázzanak el. Rossz időben a sátor sok esetben megfelelő menedék lehet, azonban figyelni kell arra, hogy azt csak a szervezők által az erre kijelölt helyre szabad felállítani, figyelve arra, hogy a sátor felett és annak közelében ne legyenek instabil tárgyak, veszélyes fák.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW