Közélet

Elhunyt Schábel Ferencné, a Petőfi iskola alapító tanítója

Szomorú hírt osztott meg a Petőfi Sándor Általános Iskola közössége, miszerint Schábel Ferencné Hamberger Ilona, az intézmény egyik alapító tanítója elhunyt. Schábel Ferencné 1964-ben szerezte tanítói végzettségét az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben, pedagógiai szakos tanári diplomáját pedig 1977-ben a pécsi Tanérképző Főiskolán. Pedagógusi pályáját 1964-ben Zircen kezdte, majd Székesfehérváron folytatta. 1972-ben az akkor éppen kapuit megnyitó Petőfi iskola egyik alapító tagja lett. A dunaújvárosi intézményben egészen nyugdíjazásáig, 2007-ig dolgozott, tanítóként és az alsó tagozat szakmai munkaközösség vezetőjeként. Több, mint negyven éves pedagógiai pályája messze túlmutatott az általános iskolán. Szoros szakmai kapcsolatban állt a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézettel, mint szakfelügyelő, mint vezető szakfelügyelő, majd mint szaktanácsadó. Tagja volt egy megyei pedagógiai folyóirat szerkesztőbizottságának, országos vezetőségi tagja a Tanítók a Gyermekekért Egyesületnek. 2001-ben jelent meg az akkori NAT-hoz kapcsolódó Fejér megyében élek című honismereti tankönyve. A gyermekeket és a hivatását igaz szívvel művelő pedagógusnak ismerték őt. Kiegyensúlyozottságát, belső fegyelmét, igényességét pedagógiai munkájában jól kamatoztatta. Nyitott, kedves, közösségi emberként a tantestület tisztelt és elismert pedagógusa volt. Teljes odaadással és szakmai elhivatottsággal dolgozott a gyermekekért, az országos, a megyei és a helyi közoktatásért, a Petőfi iskoláért.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW