Közélet

Érkeznek a tankönyvek

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiból kedden – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára Üllőn. Az MTI azt írja,  Maruzsa Zoltán elmondta, hogy tavasszal 12,5 millió tankönyvet rendeltek az iskolák, pótrendelésben az év végéig még további egymillió példány megrendelése várható. Emlékeztetett: a tankönyveket mindenkinek ingyenesen adják.    Több mint négy hónapja „megállás nélkül gyártják, elsősorban Debrecenben, az Alföldi Nyomdában, a gyártáshoz azonban a tankönyveknek el is kellett készülniük.    A 2023/24-es tanév köznevelési és szakképzési tankönyvjegyzékében 36 kiadó 2313 taneszköze szerepel. Ennek 60 százaléka állami kiadású, 40 százaléka pedig nem állami kiadók terméke. Az idei rendeléshez az Oktatási Hivatal (OH) 130 tankönyvet újított meg, elsősorban a negyedik, nyolcadik és a tizenkettedik évfolyamon. A 130 új taneszközből 57 közismereti, 9 idegen nyelvi, 23 nemzetiségi és 41 sni (sajátos nevelési igényű) tankönyv – ismertette.    Felhívta a figyelmet arra, hogy a most kiszállítandó tételekkel jelentős fejlesztés zárul le. A 2020-ban módosított Nemzeti alaptanterv módosításait felmenő rendszerben vezetik be, és a most kezdődő tanév ennek a bevezetésnek az utolsó éve; a 4., 8. és 12. évfolyamon is már a megújított tankönyvekből tanulhatnak a diákok. A digitális fejlesztések még tartanak – mondta -, 264 okostankönyv már elérhető a Nemzeti Köznevelési Portálon.  A tankönyvek kiszállítása augusztus 31-ig tart, a Kello üllői és celldömölki raktárában a saját munkaerőn kívül mintegy 700-an – túlnyomórészt diákok – segíti a munkát. A Petőfi Sándor Általános iskolába kedden érkeztek meg a tankönyvek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW