Közélet

Színdinamikai kutatásban vesz részt a bv. intézet

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel együttműködve színdinamikai kutatásban vesz részt a büntetés-végrehajtási szervezet. A projektben a Pálhalmai Országos Bv. Intézet kiemelt szerepet kapott- írja a bv. intézet a honlapján. Mint azt részletezik, a kutatás az épített környezetben kialakított színvilág mentális és lelki állapotra gyakorolt hatását vizsgálja Esetünkben ez a különböző helyiségek falainak adott színre történő festésében is megvalósul. A projekt első két fázisában, 100 fő személyi állományú tagot és 100 fő fogvatartottat bevonva tesztek kerültek felvételre. A színdinamika-program harmadik fázisában a tesztalanyok által kiválasztott és a programban jóváhagyott színeknek megfelelően festik ki mindhárom objektumban egy-egy közösségi helyiséget. Ennek eredményeképpen Sándorházán az egészségügyi váró sárga, Bernátkúton az orvosi rendelő szintén sárga, valamint az egyik tanterem zöld és Mélykúton az APAC foglalkoztató kék színű lesz. A projekt harmadik fázisa – a helyiségek berendezését követően – egy hónap múlva zárul a tapasztalatok felmérésével és kiértékelésével. A kutatás azon túl, hogy hozzájárul az intézetkben kialakított munkakörnyezet még színesebbé válásához, a kollégák és a fogvatartottak hangulatára is jótékony hatással lehet.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW