Közélet

Vízitúrán a gimisek

A Széchenyi István Gimnázium idén immáron a negyedik vízi vándortábort szervezte meg. Mindegyik kalandozáson 36 diák vehet részt négy kísérővel, így volt ez most is. Mint az a középiskola beszámolójából kiderül, ezúttal a Mosoni-Dunán jártak, Rajkától eveztek Győrig. A vízivándorosok minden helyszínen tíz személyes katonai sátrakban vannak elhelyezve. Ezek a sátrak már felállítva vártak rájuk, amikor megérkeztek. Két éjszakát töltöttek Rajkán, kettőt Mosonmagyaróváron, egyet-egyet pedig Novákpusztán és Dunaszegen. Idén az utolsó napra is jutott evezés, ez nem minden táborban van így. Sokat eveztek, elfáradtak, de nagyon élvezték, még azt is, hogy az egyik etap utolsó 10 km-ét szakadó esőben evezték végig. Az adott táborhelyeken sportolásra is van lehetőség, illetve igyekeztek minden nevezetességet is bejárni, múzeumokat, városokat. Mint írták, hihetetlen szép helyeken jártak, a hajóból, vízről teljesen más szemszögből csodálhatták meg gyönyörű országunk egyik szegletét. Természetesen a tábortűz sem maradhat el! Előtte mindig szerveznek egy kis vetélkedőt, ahol felelevenítik az adott túrán átélteket.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW