Kékfény

Vádat emelnek az előszállási-dunaújvárosi tolvajpárossal szemben

A Paksi Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást egy előszállási férfival és dunaújvárosi nővel szemben, akik 2021 tavaszán több településről loptak segédmotorkerékpárokat. Egy madocsai férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2021. április 29-én a nappali órákban eltulajdonított a háza bekerített udvaráról két darab Simson S51-es típusú használt motort. A lopással okozott kár 400 000 forint. A motorok javítás, felújítás céljából voltak a feljelentőnél, másik két, helybéli lakos kérte meg őt a munka elvégzésére. Az ügyben a paksi nyomozók széleskörű adatgyűjtést végeztek, mely során több tanút kihallgattak, végül egy előszállási fiatalember került képbe, mint lehetséges elkövető. A beszerzett bizonyítékok alapján az elkövetéskor 21 éves férfit és 19 éves sógornőjét gyanúsítottként hallgatták ki a detektívek, a madocsain kívül további két ügyben is. Mindketten beismerő vallomást tettek, elmondták, hogy a madocsai kettőn kívül Előszálláson és Alapon is loptak egy-egy kétkerekűt. A motorokat egy gazos területen rejtették el, majd egy felvásárlónak értékesítették. A tolvajok a négy sértettnek összesen 850 000 forint kárt okoztak. A jelenleg börtönben lévő férfinak egy másik bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell. A nyomozás adatai szerint két éve, májusban, a vésznyitó segítségével bejutott egy Paks-Gyapán parkoló busz utasterébe, ahonnan 78 000 forint készpénzt és a sofőr személyes iratait, bankkártyáját és Szép-kártyáját is ellopta. A nyomozást a Paksi Rendőrkapitányságon befejezték és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek küldték meg.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW