KezdőlapKözéletOrszágos döntőben bizonyíthat a gimis diák

Országos döntőben bizonyíthat a gimis diák

-

-Hirdetés-

A Széchenyi István Gimnázium 12.E osztályos tanulója, Szabó Noel első helyezést ért el az „Édes anyanyelvünk” Kárpát-medencei nyelvhasználati verseny vármegyei fordulóján- adta hírül a középiskola. Mint írják, a verseny célja anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználat fejlesztése, a kialakult készségek mérése és minősítése. Minden versenyzőnek írásbeli és szóbeli feladatok megoldásával kell bizonyítania felkészültségét. A döntő Sátoraljaújhelyen lesz, először nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, stilisztikai feladatokat kell majd Noelnek is megoldania, ez az írásbeli rész, utána nyilvános szóbeli versenyen vesz részt, amely egy 3 perces beszédmű elkészítését és előadását jelenti. A háromnapos rendezvénysorozat megható pillanata Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása, ahol a gimnázium is elhelyezi az iskola címerével ellátott koszorúját. A gimis diákot Szücsné Dr. Harkó Enikő pedagógus készítette fel a megmérettetésre.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Véradás lesz az MMK-ban

0
Városunkban legközelebb december 5-én, kedden 14 és 18 óra között tartanak véradást, mégpedig a Munkásművelődési Központban. Az önkéntesektől azt kérik a szervezők, hogy vigyék...
DunaOnline

FREE
VIEW