Kultúra

Pénteken premier lesz a színházban

Csütörtökön volt a magyar dráma napja: magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is. Egyes teátrumok jegyvásárlási akciókkal is várják a közönséget- írta összefoglalójában az MTI. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék. Az idén is megrendezi nyílt napját a Nemzeti Színház, amely szombaton 14 órától ingyenes programokkal várja az érdeklődőket. A Madách-szobornál Tragédia 140 címmel nyílik kiállítás, amelyen Paulay Ede eredeti rendezői példányát is meg lehet tekinteni az 1883-as ősbemutatóról. Erre a napra jegy- és bérletvásárlási kedvezménnyel is készülnek. A programok között kulisszajárás, nyílt próba, villámrandi és koncert is található. A magyar dráma napjához kapcsolódóan Füst Milán Máli néni című darabját mutatja be pénteken a Dunaújvárosi Bartók Színház együttműködésben a kassai Thália Színházzal, Czajlik József rendezésében. A címszerepet Kerekes Éva alakítja vendégként.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW