Az önkormányzat arról ír közösségi oldalán, hogy a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet egyik leglátványosabb feladata az őszi avargyűjtés. Azt is írták, hogy a városi 1,5 millió négyzetméternyi terület lombtalanítása közel 80 millió forintba kerül az idén. A lombgyűjtés gépi és kézi erővel történik. A rendszer most úgy épül fel, hogy négy géppel szedik a leveleket a szabad területeken, a DHHF munkatársai pedig kézi erővel a járdákat, parkokat takarítják. A takarítógépük is be tud segíteni ebbe a munkába. Megjegyezték, hogy egy szezon során minimum ötször mennek körbe a városon, de van, ahol többször is. Ezek mellett idén is terveznek majd közösségi levélgyűjtést, többször is, több helyen is.
- Hírdetés-
El kell olvasni
Véradás lesz az MMK-ban
Városunkban legközelebb december 5-én, kedden 14 és 18 óra között tartanak véradást, mégpedig a Munkásművelődési Központban. Az önkéntesektől azt kérik a szervezők, hogy vigyék...